Prológus

Sziasztok!

Sokat hezitáltam azon, hogy nekikezdjek-e ennek a történetemnek újra, hiszen már több, mint öt éve próbálkozom megbirkózni a megírásával. Évek alatt több verzióval tettem próbát, de mindig elbuktam. Most azt érzem, hogy talán megtaláltam azt az útvonalat, amin el kell indulnom ahhoz, hogy be tudjam ezúttal fejezni. Persze, ez azt jelenti, hogy lehet évekre is lekötöm magam, de nem bánom, mert addig nem leszek teljesen elégedett és nyugodt, amíg ezt a történetemet meg nem írom. Elvégre akik régebbről ismernek engem, azok tudják, hogy nekem itt kezdődött minden...
Úgyhogy egy nagy lélegzettel kezdem újra az egészet, és remélem, elnyeri majd a tetszéseteket a történet, amelynek most olvashatjátok a prológusát. Nem is marad más hátra, minthogy jó olvasást kívánjak a részhez. Tehát akkor kezdődjék a kaland!

Üdv,

Noemi

0. Hazatérni

"Hazatérni annyi, mint szembenézni mindazzal, amit magad mögött hagytál."

~ Durica Katarina

Unwritten

London, 2014 augusztus

A barna hajú, fekete szemű lány kis termete ellenére is magabiztosan lépked az angol főváros közelében található edzőközpont felé. Tincseit enyhén kócolja össze a szél, miközben sporttáskáját a karján cipelve, töretlenül halad célpontja felé. Sportos öltözete egy fekete melegítőalsóból, egy szürke pulóverből, illetve egy kék, a klubja címerével díszített pólóból áll, melyekhez tornacipőket vett fel. Fülében a telefonján elindított lejátszási lista szól, melyben többségében ritmusos, spanyol nyelvű zenék találhatóak meg. 

Már megszokássá vált számára, mert ez az egyetlen dolog, ami a hazájára emlékezteti, noha már ezzel az országgal is megbarátkozott valamennyire, ám sosem fogja az otthonának tekinteni. Az egyetlen dolog, ami ideköti, az a labdarúgás, és tenni fog róla, hogy ez így is maradjon. Amint teheti, eligazol, hiszen az apja, aki miatt most itt van, már nem szólhat bele az életébe. Nem rángathatja úgy, mint egy bábut. Soha többé.

Fülhallgatóját továbbra is a fülében hagyva, lép be a hatalmas komplexum bejáratán az előtérbe, majd biccent egyet a recepciós hölgynek, akinek már közel nyolc éve volt hozzászokni azt, hogy sosem köszön neki a lány. Már éppen az öltöző felé indulna, mikor az edzője jelenik meg előtte hirtelen, csak ennek hatására kapcsolja ki a fülében dübörgő zenét. 

- Noemi, azonnal beszélnünk kell! - Neil Bath, a barna hajú, kék szemű, alacsony, zömök testalkatú, középkorú angol szakember, aki az akadémia menedzsere, köszönés nélkül állítja meg tanítványát, hiszen nagyon fontos mondanivalója akad a számára. 

- Valami rosszat csináltam? - Noemi akaratlanul is felhúzva szemöldökeit, a legrosszabbra gondol. Tudja nagyon jól, mennyire nem egyszerű elviselni a dolgait. A csapattársai is csak azért bírják ki mellette, mivel nem tehetnek mást, de mindannyian kívülállónak tartják a lányt.

Furcsa számára az előtte álló ember viselkedése. Sosem volt még vele ilyen, mintha titkolna előle valamit, és ez különösen zavarja őt, mert azon kevesek közé tartozik, akik tudnak vele bánni és akiben ő is megbízik. Ehhez képest most éppen ő rejteget előle valamit. 

- Nem, viszont lenne valaki, aki találkozni akar veled. - Hozza szóba végre, amire a lány szörnyen kíváncsi már. Hihetetlen számára, hogy így elrepült az idő, az előtte álló határozott, erős nő köszönőviszonyba sincsen azzal a megszeppent kislánnyal, aki akkor állt előtte, mikor az apja idehozta őt. Büszke rá, azonban rossz érzése is támad attól, hogy elveszítheti az egyik legnagyobb reménységét. 

- Velem? - Meglepődéssel telve kérdez rá, hogy biztos legyen benne, jól értette, amit mondtak neki. - Ha az apám, akkor ne is erőltesse, nem fogok találkozni vele. - Viszont a következő másodpercben felrémlik előtte az említett arca, hiszen rajta kívül senki sem keresi őt, és már indulna is tovább. Tisztában van vele, hogy ők ketten nagyon jóban vannak, és nem egyszer próbálta már meg rábeszélni a tréner, hogy béküljön ki az egyetlen megmaradt szülőjével.  

- Megnyugodhatsz, nem ő az. - Edzője ellentmondást nem tűrően néz rá, miután megragadva a karját, eléri, hogy a focista ismét rá figyeljen.  - Csak menj ki a pályára, az illető ott vár rád. - Biccent a fejével egyenesen a folyosó vége felé. 

- Rendben. - Nagyot sóhajtva, végül eleget tesz a kérésnek, megindul a zöld gyep felé. Fogalma sincsen, ki vár rá odakint, arra meg végképp nem tud rájönni, hogy az az ismeretlen miért keresi őt. Ez pedig kifejezetten bosszantja őt, elvégre ki nem állhatja az olyan dolgokat, amik nem kiszámíthatóak. 

Kiérve a kék székekkel teli nézőtérre, körbepillant az egész pályán és hamar meg is pillantja a neki háttal ülő öltönyös alakot. Magabiztosságot erőltet magára, így sétál oda a férfihoz, majd amint szembekerül vele, letaglózó felismerés éri őt. Ki ne döbbenne meg az immár középkorú, jellegzetesen kopasz egykori francia középpályáson, aki éppen a szeme előtt ül?

- Noemi, ugye? - Kérdezi a Real Madrid Castilla trénere egyfajta megerősítésképpen, a lány egy apró bólintással felel és próbál minél távolságtartóbb maradni, bizalmatlan személyisége miatt pedig sikerül is neki ezt a hatást keltenie. 

- Mit akar tőlem egy akkora legenda, mint maga? - A mellkasa alatt karba tett kezekkel figyeli a francia-algériai származású szakembert. Próbál valamit leolvasni a vonásairól, próbálkozás azonban nem bizonyul túl sikeresnek. 

- Beszélni szeretnék veled. - Egy mosolyt megenged magának, mialatt igyekszik megfejteni a leányzó személyiségét, ami még számára sem könnyű feladat. Főleg a zárkózottsága és a bizalmatlansága által gondosan felépített falak lebontása okoz gondot. 

- Oké, beszélgessünk. - Rántja meg a vállait nem törődöm módon. - De inkább menjünk le a pályára, focizás közben sokkal jobban meg tudok nyílni. - Veti fel az ötletet, elvégre nem mindennap találkozhat egy ekkora nevű focistával, így nem rest kihasználni az alkalmat. Ráadásul valóban könnyebb számára a bizalmat felépíteni, ha közben valami eltereli a figyelmét. 

- Ahogy te akarod. - Felállva a helyéről, követni kezdi a lányt, aki már elindult a gondosan megnyírt fűvel lefedett terepre. A spanyol felmenőkkel is rendelkező nő kerít egy labdát, mielőtt megállva a pálya egy pontját, ledobja maga előtt a játékszert.

- Szóval, miért van itt? - Néz fel egy pillanatra és amint egy pontos rúgást követően átpasszolja a kerek eszközt alkalmi társának. Először mosolyodik el, amikor látja, hogy milyen könnyedséggel veszi le a bőrt, hogy aztán kisebb trükkökkel kápráztassa el őt. Elismeréssel adózik előtte, amiért a drága öltönyével nem törődik, csak azért, hogy ő szóba álljon vele. Talán van remény arra, hogy végre valaki komolyan veszi  és ez mérhetetlen boldogsággal tölti el. 

- Megfigyelésen vagyok, új csatárt keresek. - Ad választ a kérdésre, közben teljes nyugodtsággal adja vissza a labdát a leányzónak, aki férfiakat megszégyenítve, fogadja a pontos átadást, ami a francia edző fénykorát idézi.  

- És megtalálta? - Érdeklődik kedvesen, ezzel együtt végre nyugodtságot is érez magában, amit régen nem volt alkalma megtapasztalni. 

- Lehetséges. - Sejtelmesen mondja ki az egyetlen szót, viszont ezzel csupán azt éri el, hogy az argentin származású még kíváncsibbá válik. 

- Akkor minek vesztegeti rám az idejét? - Lábával felpattintva a kerek eszközt, a bőr immár a barna hajú szépség kezében nyugszik, így sétál közelebb az egykori focistához, aki előtt megállva, kétkedően néz annak szemeibe. 

- A lényegre térek. - A hallottak után a lány csak magában jegyzi meg, hogy ideje volt már annak, hogy elmondja, mit akar tőle. - Azért vagyok itt, mert szeretném, ha a csapatomban játszanál.

- Maga most csak szórakozik velem. - Hitetlenkedve fogadja az előbb elhangzottakat, hiszen mindenre számított, de erre nem, ezért nem is képes kontrollálni, amit mond, éppen csak elhagyják a szavak a száját. 

- Nem szokásom. - Mosolyodik el sejtelmesen a francia válogatott legenda. Sokat meséltek már neki róla a különböző megfigyelők, és habár nem ő volt az elsődleges célpontja a mai napon, mégsem hagyhatta veszni a lehetőséget, hogy élőben láthassa a lányt focizni, akinek híre messze elér a madridi forgatagba is. Aki meggyőzte, hogy érdemes vele hosszabb távon foglalkozni. 

- Szóval, ön azt mondja nekem, hogy szeretne a Real Madridhoz vinni. - Agyában igyekszik összerakni a teljes képet, ám néhány darab hiányzik, és ezen kételyeire nem fél rákérdezni.  - Miért pont engem? Annyi tehetséges srác rohangál itt mellettem nap, mint nap. Tegnap láthatta is. 

- A hírneved elég sok helyre elér az utánpótlás keretein belül és kíváncsi voltam, hogy igazak-e a híresztelések. Nem csalódtam. - Noemi furcsán méregetve tekint végig a vele szemben állón. Ezek szerint már egy ideje figyelniük kellett őt, különben most nem lenne itt a spanyol fővárosi klub képviselője, hogy meggyőzze az eligazolásról. - Nem azt mondom, hogy nem kellene fejlődnöd, mert sok apróság van, amin lehetne még csiszolni. Például ha már befűzöl három védőt is egyszerre, akkor nem értem, miért nem tudod befejezni a támadásaidat. A hatékonyságod még nem az igazi, ahogy fizikálisan sem vagy száz százalékos, de ezeken tudnék segíteni. - A francia edző kendőzetlen őszintesége meggyőzően hat a nőre. Mert tiszteli azokat az embereket, akik nem félnek kifejezni a véleményüket és a kritikákat sem rejtik véka alá. Szerinte egy kivételes trénernek ezzel a tulajdonsággal mindenképpen rendelkeznie kell. Még ha az adott pillanatban nehéz súlynak találja a saját hibáit, amikkel hiába volt mindig is tisztában, egészen eddig senki sem szembesítette őt velük. - Tehetséges vagy, de sokkal több is lehetne belőled, mint amit te gondolsz magadról. 

- Mi az ajánlata? - Az előbb elhangzott szavak szinte azonnal meggyőzik az amúgy makacs természettel bíró leányzót, emiatt nem rest érdeklődni a leigazolás feltételeiről sem. Valójában kicsit tart ettől az egész helyzettől, mivel ez lenne az első döntés, amit önállóan hozna meg, de úgy érzi, ez egy kiváló előrelépés, amit nem hagyhat elúszni. Végre szeretné kézbe venni az életét, ráadásul a világ egyik legsikeresebb klubja kínálja számára ezt az esélyt. 

- Egy évig még itt maradnál, természetesen végig figyelemmel kísérnénk a fejlődésed, és ha elérsz egy bizonyos szintet, akkor jövő ilyenkor már Madridban fogsz edzeni. Persze, csak ha neked is megfelel. - Nyújtja felé a kezét, ezzel elé helyezve a választást is, elvégre ha elfogadja, akkor egy más világba kaphat betekintést, ami merőben eltér attól, amihez eddig hozzászokott. Magasabb színvonal, erősebb ellenfelek, keményebb edzések, ezek mind új kihívást jelentenének számára, amennyiben enged a csábításnak. 

- Megfelel. - Végül hatalmas mosollyal az arcán, fogadja el a felé nyújtott kezet, ezzel jelképesen is megegyezve egymással. Ez mindkét fél számára tökéletes alkalom lehet arra, hogy bizonyítsanak a rájuk húzott elvárások nyomása alatt. Hogy megmutassák a világnak, mennyivel több van bennük, mint amit gondolnának róluk. A bizonyítási vágy pedig akaratlanul is összeköti őket.

Madrid, 2015 június

A Valdebebas néven ismert komplexum egyik irodájában, mely a Real Madrid edzőközpontjaként szolgál hosszú évek óta, két férfi ül egymással szemben. A hangulat a vajszínűre festett falak között kimondottan feszült, hiszen egy nagyon komoly témáról beszélgetnek éppen. A klub elnöke áll szemben az általa az első csapat élére frissen kinevezett francia edzővel, aki játékosként is magára öltötte már a fehér mezt, és jelenleg egy merész húzásával már élvonalbeli karrierje kezdetén kihúzza a gyufát az idősödő vezetőnél.

- Komolyan ezt szeretnéd? - Ingatja csalódottan a fejét a spanyol  királyi család által is elismert, köztiszteletben álló hazai üzletember. Nem akarja elhinni egykori focistája kérését, mert véleménye szerint egy épeszű ember nem kérne ilyet tőle, főleg úgy, hogy mindketten tisztában vannak vele, mekkora a tétje és a jelentősége egy ilyen lépésnek.

- Nem volt más kérésem, csak őt szeretném a keretben tudni. - A nemrég előléptetett menedzser azonban egyáltalán nem hajlandó tágítani a hajmeresztő tervétől, hiába diktálja a józan esze azt, hogy hatalmas őrültségre készül. Kollégái ujjal fognak rá mutogatni, és az sem kizárt, hogy a teljes keret ellene fordul majd, ugyanakkor még ezt is vállalná. Ebben a szakmában csak az lehet sikeres, aki bízik magában és a döntései pozitív végkimenetelében. Ez az egyik a legelső szabályok közül, amit meg kellett tanulnia ahhoz, hogy elhelyezkedhessen ezen a pályán. 

- De ez nem egy szokványos kérés. Bármelyik nagy nevet el tudnám hozni, erre neked pont ő kell. - Némi szemrehányással a hangjában próbálja jobb belátásra bírni az ex-középpályást, teljesen reménytelenül.

-  Én vagyok a tanúja annak, mit tud a pályán és rég nem láttam hozzá foghatót. - Emlékszik vissza azokra a pillanatokra, mikor a pályán látta a feltörekvő labdarúgóval. Már több, mint egy éve, hogy találkozott vele. - Férfiakat megszégyenítő módon bánik a labdával. - Mégis tisztán él benne, milyen könnyedén cselezte ki az erősebbik nem tagjait, éppen ezért nem hagyja, hogy befolyásolják. - Te nem hiszel benne, de én igen. 

- Akkor is, egy nőről beszélgetünk. - Florentino, a mindig higgadt, diplomatikus milliomos, most veszti el teljesen a fejét. - Szinte még kislány. - Minden lehetséges problémát felvet az üzlettel kapcsolatban. Hogy is játszhatna egy lány az Ő csapatában, egyszerűen nem lehet, nem hozhat szégyent a fejére senki sem. - Ráadásul tudod, ki az apja, és nem hiányzik a csapatnak még egy botrány.

- Azt el lehet rendezni. - Zinedine ezzel szemben teljes nyugodtsággal, egy vállrántás kíséretében fejti ki a véleményét, még ha tudja is, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Elvégre a nő apja az ő kollégája is egyben. Tisztában van vele, mekkora lavinát indíthat el, azonban még ez sem tartja vissza a tervei megvalósításától. 

- Az újságíróknak egy perc sem kell ahhoz, hogy kiderítsék. - Az őszes férfi már látja is a szemei előtt a botrányok kirobbanása utáni állapotokat és ez elborzasztja őt. Nem azért dolgozik ennyit a csapatért, hogy mindezt valaki lerombolja, csupán a merészsége miatt.

- Majd én elintézem, hogy ne legyen gond. - A hajdani focista maga is tudja, hogy amiről beszél, azt szinte lehetetlen kivitelezni, mégis hisz benne, hogy elég lesz néhány befolyásos ismerőse a médiában, akik talán segítenek neki majd elfedni ezt az ügyet. 

- Rajtunk fog röhögni a futballvilág, ha leigazoljuk. - Fogja a fejét kétségbeesetten, miközben feladóan sóhajt, s hátradől a kényelmes bőrszékében. Nem akarja elhinni, mibe készül belerángatni őt a vele szemben ülő személy. És a legkomikusabb az egészben, hogy lassan már sikerül is meggyőznie.

- Kit érdekel? - A kelleténél valamivel indulatosabban hagyják el a szavak a száját, habár még így is könnyedén őrzi meg a higgadtság látszatát. - Ha kockáztatsz, nyerhetsz, de ha nem teszed, elbuktál, erről szól ez a sport. - Mondja el ugyanazt a mottót, amiben a leginkább hisz és aminek segítségével meggyőzte a vele szemben ülőt, hogy alkalmas a feladatra, illetve sikerre fogja vinni a klubot. - Adj neki egy esélyt, kemény munkával ott lehet a legjobbak között. 

- Legyen, kockáztassunk! - Lemondó sóhaj kíséretében egyezik bele az üzletbe a londoni kékekkel, azonban még mindig elképzelhetetlennek tűnik számára, hogy egy nő öltse magára a habfehér mezt. - Egy szezont kap, de ha elbukik, téged teszlek felelőssé és a következő napra munkád sem lesz, ezt jegyezd meg! - Végül egy kemény ultimátum kíséretében zárja le a beszélgetést, viszont a francia trénert szemmel láthatóan nem hatja meg a dolog. Annál sokkal jobban bízik a döntésében. 

- Meglátod, hogy igazam lesz. - Felállva a székből, kezet fog a klub vezetőjével, aki nagyot sóhajtva, engedi útjára a francia férfit. Az edző kiérve az irodából, egyből a telefonja után nyúl, hogy tárcsázhassa az irodában említett személy telefonszámát. 

- Elintéztem mindent, repülhetsz Madridba. - Amint meghallja a már ismerős női hangot, mindenféle kertelés és körítés nélkül adja tudtára az örömteli újdonságokat. 

- Tényleg betartotta, amit mondott. - Meglepve fogadja a híreket a vonal túloldalán lévő személy a londoni lakásából, azonban a hangja egyértelműen megkönnyebbülésről, illetve boldogságról árulkodik.

- Azonban lenne egy kis változás, nem az utánpótlásba kerülsz. A felnőtt keretbe foglak nevezni...

Madrid, 2015 augusztus

A negyedik emeleti, frissen vásárolt lakásában, ablakának párkányán üldögélve, elmerengő tekintettel szemléli a spanyol főváros nyüzsgő forgatagát. Az egymást szüntelen követő autókat, a kedélyesen nevetgélő embereket, az ódon épületeket, és a lemenő Napot, ami a horizontot még narancsosra festi, ám az ég szinte teljes sötétségbe borul. 

Beletúrva szögegyenes, sötétbarna hajába, halk sóhaj szalad ki ajkain, miközben tovább bámészkodik feketés szemeivel az áttetsző függönyök takarásában. Gondolatai minduntalan össze-vissza kavarognak, hiába próbálja rendezni őket magában.

Szokatlan számára a hazatérés, hiszen kisgyermekként járt itt utoljára, mikor az apja még az egyik hazai csapat játékosa volt. A sors furcsa fintora, hogy ennyi év után mégis visszatért ide, de amikor az egyik londoni klub akadémiáján, ahol nevelkedett, közölték vele, hogy a madridi csapat le akarja igazolni, egyszerűen nem mondhatott nemet. Már abban a pillanatban érezte a bizsergést a vérében, ami azóta egyre erősebben buzog benne. Bizonyítani akar mindenkinek, de leginkább az apjának, akivel hosszú évek óta nem beszél már. 

Akaratlanul is visszagondol a gyerekkorára, amikor még olyan egyszerű volt minden, s amikor még fel sem fogta, hogy az anyja azért halt meg, hogy neki életet adhasson. Ez lett élete keresztje, hiszen hiába nem tehet róla, mégis miatta halt meg a nő. Persze, ezt senki nem vetette a szemére, elvégre hogy is tehették volna, ugyanakkor a lányt mindig is gyötörték az ehhez hasonló gondolatok.  

Az apja igyekezett új családot teremteni neki a nevelőanyjával, illetve a kisöccsével, akit mindennél jobban szeret, azonban sosem sikerült igazán beilleszkednie az otthoni légkörbe. Ahogy teltek az évek, egyre többet veszekedtek egyetlen megmaradt szülőjével, ami végül túlságosan elfajult, s az idősödő férfi az egyik nagynevű angol labdarúgó csapat akadémiájára küldte őt. Túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy tovább tűrje idősebb gyermeke viselkedését. 

Az akkor tizennégy éves leányzónak beleszólása sem lehetett a dolgokba. Mennie kellett, pedig sosem szerette a focit, ráadásul úgy érezte, az apja végleg lemondott róla, amit a mai napig nem tud neki megbocsátani. Senki sem értette meg őt, a segélykiáltásait. 

Felrémlenek előtte a kiabálásig fajuló viták, a költözés az angol fővárosba, a kezdeti nehézségek az akadémián, s a fájó emlékek hatására megindul néhány könnycsepp sötétbarna, már-már ében szemei sarkából. A sós cseppek akadozva folynak végig az arcán, de egy határozott mozdulattal letörli őket a bőréről, mielőtt még földet érnének. Többet nem enged meg magának belőlük, bőven eleget sírt már. Megkeményítve arcvonásait, s ezzel együtt a szívét is, a lehető leggyorsabban igyekszik megnyugtatni háborgó lelkét. Nem azért tért haza, hogy a múlt ismét erőt vegyen rajta, ő akar szembenézni vele. 

Kezdetben mindennél jobban gyűlölt az akadémián lenni, még a szökés gondolatával is elkacérkodott, de végső soron a foci vált számára az utolsó mentsvárává, amire az elmúlt évek alatt mindig támaszkodhatott, és ez ma sincsen másképpen. Különös, hogy pont az mentette meg az életét, amit a legjobban utált, hiszen a labdarúgás elvette tőle azt, akihez talán a legjobban kötődött egykor. 

Azonban most már azon kívül, hogy megmutassa az apjának, hogy tévedett, új motivációkat is talált az életében. Végre újra vannak álmai, és tudja, hogy mennyire nehéz az út, amit végig kell járnia ahhoz, hogy ő lehessen az első női focista a férfiak között, de vállalja a kihívást, még akkor is, ha tisztában van vele, hogy mindenki ellene lesz majd. A barna hajú szépségben pontosan ez tartja életben a kihunyhatatlannak tűnő tüzet. Sokan azt mondanák, hogy csak egy szeszélyes lány képzelgései ezek, ám tévednek. Az argentin nő sokkal inkább tartja magát örök álmodozónak, és amíg ezen a világon él, addig az utolsó leheletéig harcolni fog az álmaiért. 

Ezzel az elhatározással felvértezve tápászkodik fel az ablakpárkányról, hogy még utoljára végigtekintsen az ízlésesen berendezett, almazöld falaival nyugodt környezetet sugárzó, világos fából készült bútorokkal felszerelt szobában. Végül megigazítva magán a selyemből készült, kék színben pompázó csipkés hálóingjét, elcsigázottan fekszik be az ágyába, hogy aztán nehezen ugyan, de álomba szenderüljön, reményteljesen várva a holnapot, mely egy új élet kezdetét is jelenti a számára.