Sziasztok!
Egy napos csúszással ugyan, de itt van az első fejezet, és csak remélni tudom, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. A következő részt is elkezdtem már írni, de mivel hamarosan újra beindul az egyetem, nem tudom még, hogy mikor fog érkezni, de szeretném még ebben a hónapban hozni. Ami még fontos, hogy megköszönjem az előző részhez érkezett pipákat és a véleményt, amit kaptam, illetve nagyon boldog vagyok, hogy már most hét feliratkozóm van. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki bizalmat szavaz nekem! Nem is marad más hátra, minthogy jó olvasást kívánjak a részhez, illetve kitartás azoknak, akiknek ma kezdődik el az iskola!
Üdv,
Noemi
1. Más utakon
"Menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz. Tudod, egy dologban biztos vagyok: a nagy utak, azok, amelyek igazán hosszúak és jelentőségteljesek, hatalmas megállító táblákkal vannak tele, és nehézségekkel, pontosan azért, hogy próbára tegyenek, hiszen nem mindenki érdemli meg a jutalmat. Azt a valamit, amit neked szántak, és a tiéd."
~ Oravecz Nóra
Salute |
Izgatottan ül a sötétített ablakú, fekete színű gépjármű hátuljának bőrülésén. Hosszú ideje várt már erre a napra. A bemutatására. Mert már csak ez volt hátra. A hivatalos ügyeket, mint a szerződés aláírása, illetve az orvosi vizsgálat, már elintézték, méghozzá teljes titoktartás mellett, s csupán a sajtótájékoztató, illetve a pályán való bemutatás áll előtte.
Alig
várja, hogy életében először ráléphessen a Santiago Bernabéu
stadion gyepjére, a méltán híres hófehér, címeres mezben.
Szinte látja már magát, ahogyan a pályán trükközik a labdával.
Mert ezt élvezi a legjobban az egészben. Hidegen hagyja a
csillogás, a hírnév és a gazdag élet, ami a labdarúgással jár.
Őt semmi más nem érdekli, csak a játék maga. És ez amíg él,
és focizik, nem is fog változni. Mert ez adta vissza az életbe
vetett hitét. Új utat mutatott számára, ami merőben eltér
attól, amit az apja előre kijelölt neki.
A
hirtelen fékezés azonnal észhez téríti a lányt, aki kinézve az
ablakon, megijed a látványtól, habár ezt a feltörő érzést
merőben igyekszik elrejteni mások elől. Megszámlálhatatlan
mennyiségű újságíró, tévériporter és fotós nyüzsög a
stadion bejárata előtt, és nem tudja felfogni sem, hogy ezek az
emberek mind rá várnak. Akárhogyan küzd ellene, a félelem
pillanatok alatt viszi feljebb az adrenalinszintjét. Bele se mer
gondolni, milyen lesz a mindennapjait a média kereszttüzében élni.
Már megszokta, hogy nagyon ritkán felismerik az utcán, azonban még
sosem volt ekkora felhajtás körülötte, mint a mai napon.
Bármilyen nehéz is, erőt véve magán, elköszön a sofőrtől, akit érte küldtek az autóval a lakásához, hogy aztán lassan kiszállva a kocsiból, a komplett spanyol sajtóval nézzen farkasszemet. Legnagyobb szerencséjére azonban a klub gondoskodott a biztonságáról, így öltönyös férfiak kísérik őt végig a tömegen keresztül. A saját gondolatait nem hallja a felé szállingózó kérdések közepette. Mindenki őt próbálja megszólítani, a fiatal nő azonban merev arcvonásokkal küzdi át magát az embereken, miközben igyekszik mindenféle bántó megjegyzést kizárni a figyelméből, melyek a nemét, illetve a becsületét sértik. Azonban az egyik ilyen kíméletlenül kezd visszhangzani a fülében.
- Az apja mit szólt az átigazolásához? - Mindig is tisztában volt vele, hogy az újságírók milyen könnyedén bele tudnak találni az emberek leggyengébb pontjaiba, azonban nem gondolta volna, hogy ennyire jól megy ez nekik. Viszont őt már ez sem érinti meg, ugyanolyan kifejezéstelen arccal tekint végig az őt körülvevőkön.
- Nem tudom, de őszintén szólva, nem is érdekel. - Egyetlen másodperc erejéig néz vissza a középkorú, őszülő férfire, majd sejtelmes mosolyt küldve irányába, indul tovább a komplexum bejárata felé. Ha minden jól megy, nemsokára ezeket a szavakat az újságíró által említett személy is olvasni fogja.
- Az apja mit szólt az átigazolásához? - Mindig is tisztában volt vele, hogy az újságírók milyen könnyedén bele tudnak találni az emberek leggyengébb pontjaiba, azonban nem gondolta volna, hogy ennyire jól megy ez nekik. Viszont őt már ez sem érinti meg, ugyanolyan kifejezéstelen arccal tekint végig az őt körülvevőkön.
- Nem tudom, de őszintén szólva, nem is érdekel. - Egyetlen másodperc erejéig néz vissza a középkorú, őszülő férfire, majd sejtelmes mosolyt küldve irányába, indul tovább a komplexum bejárata felé. Ha minden jól megy, nemsokára ezeket a szavakat az újságíró által említett személy is olvasni fogja.
*
Noemi
szíve a torkában dobog, mialatt a tükörbe nézve, remegő
kezekkel próbálja összefogni a haját. Azonban egy rakoncátlan
tincs mindig kimarad, ezért újra meg újra kiengedi a sötétbarna
hajzuhatagot. Dühösen támaszkodik rá a világos márvánnyal
körbeölelt csapra, hogy aztán mély levegőt véve, valahogy
megpróbálja összeszedni magát. Még az arcát is megmossa hideg
vízzel, hogy segítsen neki lenyugodni.
Kétségbeesetten
néz bele a tükörbe. Nem érti, mi izgatta fel őt ennyire, hiszen
eddig nem ingathatta meg semmi sem. Most pedig itt áll, mint egy
riadt vad, aki a halálos ítéletére vár. Mindig
is ez volt az álma, focista akar lenni, méghozzá a legjobb a
világon. Férfiakat megszégyenítő módon akarja meghódítani a
labdarúgás világát. Ebben a pillanatban viszont még az is
kérdéses számára, hogy egyáltalán képes lesz-e arra, hogy
kimenjen az öltöző ajtaján.
Újra
összefésülve a haját, ezúttal sikerül tökéletesen átkötnie
a hajgumit a copfján, így némi elégedettséggel hagyja el a
fürdőhelyiséget, hogy visszatérhessen a szekrényéhez. A
többivel ellentétben az övén csupán a neve, illetve a
huszonnégyes szám áll, azonban hamarosan az ő képe is kint lesz
majd a jövendőbeli csapattársaiéval együtt.
Lenézve a padra, amin a mezét látja gondosan összehajtva, mosolyt csal az arcára a látvány. Fáradt mosolyt. Sokat küzdött azért, hogy itt lehessen, és éppen most bizonytalanodik el, mikor már közel jár a céljához. Vagy legalábbis elindulhatna az általa kiválasztott úton, ami teljes egészében a sajátja.
Óvatosan simít végig a hófehér textilen, s a keze megáll, mikor a címerhez ér. Szentimentális ugyan, de eszébe jut, amit egykori edzője mondott neki az eligazolása előtti utolsó napok egyikén. "Addig nem lehetsz nagy játékos, amíg a mezed hátulján lévő név fontosabb, mint a szíved felett viselt címer." Nem véletlen hangzottak el tőle ezek a szavak, hiszen hiába tartja egy csiszolatlan gyémántnak az argentin nőt, addig nem lehet egy lapon említeni a legnagyobb nevekkel, amíg nem tanul alázatot. Mert annak bizony híján van.
Gyorsan kapja magára a felsőt, a nadrágot, a sportszárat, illetve az általa mindig hordott típusú stoplis cipőt, mielőtt a végén még el is késne a bemutatásról.
- Készen állsz? - Újdonsült edzője kíváncsian nyit be hozzá, éppen abban a pillanatban, amint beköti a cipőfűzőjét. Egyből jobb kedvre derül tőle, és közben eszébe jut, hogyan találkoztak először. Még a Chelsea akadémiáján focizott, mikor egy évvel ezelőtt egy edzésen meglátta a francia menedzsert José Mourinho társaságában, aki akkor még a kék mezesek felnőtt keretének edzője volt. Azonban fura módon ő vezette körbe a vendéget. Mint utólag kiderült, a madridi utánpótlás egykori trénere új játékosokat keresett a csapatába, így vette észre a sok fiú között az egyedüli lányt, akit később személyesen keresett fel, hogy közelről is lássa játszani. Már akkor felfigyelt a tehetségére a szakember, azonban a lány által remélt telefonhívás csupán egy évvel később érkezett meg.
- Persze. - Bólint egyet, miután visszatér az emlékei közül a valóságba, hogy követve edzőjét, a pálya felé vegyék az irányt. Kiérve a Bernabéu gyepére, furcsa számára látni, hogy a közönség sorai üresek, de végső soron megszokja a dolgot, elvégre megérti, hogy a klubja nem akar a középpontba kerülni, habár ez szinte lehetetlenség, hiszen ő lesz az első női focista, aki férfiak között bizonyíthat majd. De az egyetlen, ami jelenleg számít, hogy most itt lehet, ebben a mezben.
Csupán az edzője és a klub elnöke van jelen a
pályán, és egy fiatal srác, aki kamerán rögzíti az eseményeket. Elvégre mégis
egy új játékost köszönthetnek ezen a sokat megélt gyepen.
- Üdvözlöm, Noemi. - Florentino Pérez udvariasan
nyújtja a kezét a lány felé, amit természetesen videó formájában is rögzítenek.
A francia tréner az elnök mellett állva, egy biztató mosolyt küld a nő felé,
aki örömmel viszonozza azt.
- Örülök, hogy újra találkozunk. - Magabiztosan ráz
kezet a vele szemben álló, őszülő férfival, akivel most is igyekszik
diplomatikusan beszélni, bármennyire nehezére esik is neki. Sosem szerette
ezeket a hivatalos dolgokat, azonban világos a számára, hogy ezek a profi
labdarúgás velejárói, így kénytelen elviselni őket.
- Bátor lány maga. - Mosoly jelenik meg a sikeres és
elismert üzletember arcán, azonban Noemi nem tudja pontosan, miképpen
értelmezze ezt a megnyilvánulását, egy bóknak vagy egy rejtett célzásnak arra
nézve, hogy túlságosan vakmerőnek találja őt. - Remélem, nem okoz nekünk
csalódást. - Burkoltan figyelmezteti a barna hajú szépséget, habár ő maga is
tisztában van vele, hogy csak addig van helye a csapatban, amíg meg tud felelni
az elvárásoknak, amiket felé támasztanak. Azt is pontosan tudja, hogy nem sokan
támogatják ezt az üzletet, de minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy
bebizonyítsa a vezetőségnek, hogy igenis méltó a fehér mez viselésére.
- Igyekszem, elnök úr. - Minden gondolata ellenére
hatalmas mosollyal feleli, elvégre ennél eltökéltebb és sikerre éhesebb nem is
lehetne. Ezekkel az érzésekkel telve áll oda a fotós elé, aki megörökíti a
hagyományosnak mondható csókot, amit a mezére nyomtatott címerre ad, a másik
kezében pedig egy labda pihen. Amint ezen túlesik, a labdát kiengedve a
kezéből, dekázgatni kezd a játékszerrel. Először óvatosabban teszi mindezt, ám
később felbátorodva már kisebb trükkökkel is próbálkozik. Végre ismét
felszabadul, önmaga lehet, s mindent kizár a körülötte lévő világból, most csak ő létezik és
a kerek eszköz, mellyel élvezettel játszik. Edzője pedig az elnök mellett
állva, csodálja a lány őszinte vidámságát, és azt a könnyedséget, ahogyan a labdával
bánik. Most már biztos benne, hogy jól döntött, habár tudja, hogy a neheze még
hátra van, de a végén kifizetődhet a kockázat, amit a lányért vállal. De addig
még hosszú utat kell bejárnia az argentin csatárlánynak.
*
A sajtónak fenntartott teremben a klub címerével
díszített pódium előtt ülve, látszólag nyugodtan várja a sajtótájékoztató
elkezdését, azonban a lelke mélyén pont annyira izgul, mint amikor először
kellett játszania a londoni kék mezesek akadémiáján. Nem tudja, mire számítson
attól a néhány újságírótól, akit jelképesen hívtak meg a mai napra.
Kényelmetlenül érzi magát a magassarkú cipőkben,
amiket a fehér koktélruhához és a hozzá tartozó fekete blézerhez kellett
felvennie, hiszen mégsem jelenhet meg holmi melegítőben a média emberei előtt,
mert azonnal szétszednék érte. Így is nagyon meg kell válogatnia a szavait, ami
nehezére esik neki, elvégre ő sosem rejti véka alá a véleményét, de most muszáj
visszafognia magát.
- Nem tartja furcsának, hogy nő létére férfiak
között fog játszani? - Amint engedélyt adnak a mellettem ülő menedzserek a
sajtótájékoztató elkezdésére, az egyik nagyobb sportújságtól érkezett középkorú
hölgy azonnal bele is vág a dolgok közepébe.
- Elsőre én sem hittem el, hogy ez megtörténhet velem,
még most is nehezen tudatosul bennem, hogy a kedvenc csapatomban játszhatok,
ahol olyan legendák nőtték ki magukat, mint Raúl, Hierro, Morientes, Figo,
Beckham, Roberto Carlos, Casillas vagy
éppen az edzőnk. - Csodálattal a szemeiben sorolja a neveket, és habár tudna
többet is, mégis befejezi a sort a francia trénerrel, elvégre itt ülhetne
napestig is, végigmenve az egyes korszakok nagyjain. Csak reméli, hogy ő is
csatlakozhat ehhez a társasághoz a jövőben. Mindent meg fog tenni ezért.
- Milyen érzés immár a Real Madrid játékosának
lenni? - Egy nagyjából vele egyidős, szőke hajú, kék szemű nő gyűjt bátorságot
ahhoz, hogy kérdezzen. Egy biztató mosolyt is küld neki a lány, mintha
támogatásáról biztosítaná a sajtó kereszttüzében ülő focistát.
- Egyszerűen leírhatatlan. Egy álmom vált valóra
ezzel az átigazolással. Egy olyan álom, amiért keményen megdolgoztam. És most,
hogy itt vagyok, még többet fogok edzeni azért, hogy sikerre vezessük a
csapatot. Az a célom, hogy a klubbal együtt én is történelmet írjak, mint az
első női focista a világon, aki a férfiak között lép pályára. - Boldogan felel,
noha tisztában van vele, hogy nem minden riporter lesz vele olyan kedves, mint
ez a lány, aki minden bizonnyal pályakezdő lehet még a szakmában, hiszen túl
finoman kérdezett tőle. Még nem ragadt rá a médiában dolgozók nyomulós stílusa,
amitől a hideg is kirázza, elég csak erre gondolnia.
- Készen áll a maga előtt álló kihívásokra? -
Nehezére esik koncentrálnia, köszönhetően a fényképezőgépek kattogásának, ami
egyre jobban idegesíti őt.
- Természetesen, ha nem így lenne, nem ülnék most
maguk előtt. - A zavaró tényezők ellenére magabiztosság sugárzik belőle, ahogy
elhagyják a szavak a száját. Mert ebben az egyben biztos csupán. A csontjaiban
is érzi, hogy eljött az ő ideje. Ebben semmi sem állíthatja meg.
- És meg is tud majd küzdeni a magára nehezedő
nyomással? - Némi rosszindulatot vél felfedezni a következő kérdés
feltevőjénél, ami meg sem lepi már, hiszen maga is tisztában van vele, hogy
lesznek ellenlábasai, akik elítélik majd őt az álmai miatt. - Hiszen a
madridista szurkolótábor híres arról, hogy megnehezítse annak az életét, aki
nem nekik megfelelően teljesít.
- Kétélű fegyver, ha valakire nyomást helyeznek, de
megpróbálom ezt a magam előnyére fordítani és motivációs tényezőként felfogni,
mert ha hagyom, hogy összeroppantson, akkor a bukás garantált. - A tárgyias
megfogalmazáson még a lány is meglepődik. Sosem tudta ilyen összeszedetten
kifejezni magát, ami talán szintén arra utalhat, hogy agyban valamelyest felnőtt
ahhoz a szinthez, ami lehetővé teszi, hogy ekkorát lépjen előre a karrierjében.
- Maga szerint a csapattársai képesek lesznek
elfogadni Önt? Nem akarom megsérteni, de nem mindennapi dolog az Ön
leigazolása. - Ó dehogynem, pontosan az volt a célja, hogy léket üssön a
határozottságán, és ezt az argentin nő is azonnal észreveszi, mégsem tulajdonít
neki nagy jelentőséget. Feleslegesnek ítéli meg, hogy akár egyetlen másodpercet
is foglalkozzon vele.
- Ha képesek lesznek rá, ha nem, muszáj lesz
elfogadniuk. Más választásuk nem marad. - Rántja meg a vállait egy szemtelen
mosoly kíséretében, de ez csak a látszat. Noemi fél a legjobban a következő
naptól, hiszen a társaitól függ minden. Ha nem lesz képes elérni, hogy
tiszteljék, sosem válhat azzá a játékossá, akivé szeretne. És ez a tudat
felemészti őt belülről, mert gyűlöli, ha mások határozzák meg a jövőjét.
Viszont ezt nem mutathatja ki. Azonnal rászállnának a gyengeségére, ami halálos
lenne a számára.
- Ki a példaképe? - Elmosolyodik, amint meghallja
ezt a kérdést, elvégre szívmelengetőnek érzi, hogy valaki végre, még ha csak
egy kicsit is, de felőle érdeklődik. Nem is kell sokáig gondolkoznia a
válaszon, egyetlen egy arc jelenik meg lelki szemei előtt.
- Fernando Torres. - Kimondva a szőke, szeplős,
kölyökképű archoz tartozó nevet, boldogan gondol a spanyol csatárra, akivel
nehezen indult a kapcsolatuk, de a rögös kezdet után ritkának mondható, szoros
barátság szövődött közöttük. Eszébe is jut, hogy meglátogathatná most, hogy már
mindketten hazájuk fővárosában laknak.
- Mit gondol, sikeresebb lehet a sportban, mint az
apja? - Gondolataiból egy újabb kérdés téríti észhez a nőt. aki elhúzva a
száját, nyilvánosan is kimutatja, hogy nem tetszik neki ez a fajta kíváncsiság,
de tudja nagyon jól, hogy nem tehet ellene semmit. Szinte már számított is rá,
hogy nem lesz végig ilyen nyugodt az esemény menete. Más választása nem marad,
minthogy elfogadja mindezt, így egy nagyot sóhajtva, igyekszik lenyugtatni
magát.
- Én más utakon járok, nem szeretném, ha vele
hasonlítanának össze. - Közönyösen tekint a kérdést feltevő férfira, aki
merőben ismerős képeket ébreszt benne. Nem véletlen, hiszen ő volt az, aki
délelőtt a stadion bejáratánál hasonló kérdéssel bombázta őt.
Mindeközben undorodik a gondolattól is, hogy az
apjával egy mondatban említsék. Soha nem akarna olyan ember lenni, mint ő.
Inkább meghalna, mintsem azzá váljon, mint ami a férfiból lett. Mert hiába
tartja kiváló focistának, ha apaként szerinte elbukott.
*
Noemi belépve a lakásába, fáradtan dobja le a
táskáját az ajtóban, hogy aztán egy gyors fürdést követően, már a pizsamájában
dől végig a hálószobájában található hatalmas ágyon. Örömmel nyugtázza magában,
hogy véget ért ez a hosszú nap, és hogy zökkenőmentesen megúszta a
sajtótájékoztatót is.
Ülő helyzetbe tornázza magát, hogy aztán maga elé
véve a márkás laptopját, bekapcsolja azt. Hajtja őt a kíváncsiság, így a saját
nevét beírva az internetes böngésző keresőjébe, rengeteg friss cikkel
találkozik. Legtöbbjük kétkedve fogadja a bombahírként eladni kívánt
átigazolását, azonban akad egy-két cikkíró is, akik érdeklődve várják a
bemutatkozását a csapatban.
Természetesen elfogadja a kritikát is, habár néhány
újságírónak szívesen beolvasna, amiért sokszor túl erősen fogalmaznak vele
szemben, illetve még nagyobb terhet raknak rá, mint amit eddig magával kellett
cipelnie.
Már éppen rászánná magát arra, hogy kikapcsolja a
gépet, azonban a szemei megakadnak egy frissen megjelent cikkre, amitől nagyot
dobban a szíve. Nem is habozik, rögtön megnyitja az egyik legnevesebb újság
internetes weboldalát, azonban a sorokat olvasva, elemi erővel kezd el benne
dolgozni a düh és a csalódottság.
Abszurd. - Így nevezte Diego Simeone, az Atletico Madrid edzője a helyzetet, mely szerint lányát leigazolta a Real Madrid.
Az edzőt telefonon keresztül érte el az egyik kollégánk, akinek hosszas győzködések árán sikerült csak szóra bírni őt. Simeone egyértelműen elutasítja a tényt, miszerint a lánya az egyik legnagyobb ellenfél csapatát fogja erősíteni. "Természetesen nem tudtam erről, ha tisztában vagyok a dolgokkal, akkor nem hagyom, hogy ez megtörténjen. Egyszerűen abszurd, hogy a szövetség erre engedélyt adott, hiszen ismerem a lányom makacsságát, tudom, hogy csak azért csinálja ezt, hogy lázadjon." Arra a kérdésre, hogy valóban megromlott-e a kapcsolat közte és Noemi között, a tréner igen szűkszavúan felelt. "Valóban nem a legjobb köztünk a viszony. Haragszik rám egy múltbéli döntés miatt, ami miatt most ott lehet a Real Madridban keretében, úgyhogy lényegében nekem köszönheti azt, hogy leigazolták őt."
Feldúltan hajtja le a laptopja tetejét, hogy még
véletlen se kelljen tovább olvasnia ezt a szennyet. Apja nyilatkozata
felzaklatja, mert hiába próbálja elhitetni, hogy nem érdekli, amit az idősödő
férfi mond, mélyen belül mégis törődik vele. Mert bármit is tett eddigi élete
során, mindig a férfinak akart megfelelni, és ez most sincsen másképpen. Neki akarja
megmutatni, mekkorát tévedett, amikor eldobta őt magától.
Szia Noemi!
VálaszTörlésNagyon tetszik ez a rész is főleg, hogy a főhősnő bizonytalan oldalát is látjuk, nem egy erős, kemény nőt kapunk. Igazán közel érzem már most magamhoz. :D
Remélem a sok teendőd között tufsz majd azért a történet folytatására is időt szakítani. Várom a kövi fejezetet.
Puszi Timi
Drága Timi!
TörlésNagyon örülök ennek, igyekszem úgy kialakítani a főhősnő karakterét, hogy alapvetően ne legyen gyenge, mert különben nem lenne jó játékos, de mégis legyenek kétségei, bizonytalansága, mint bárkinek a világon.
Igyekszem nagyon a folytatással!
Köszönöm, hogy írtál!
Puszillak,
Noemi
Drága Noemi!
VálaszTörlésBocsánat, hogy csak most tudtam írni, viszont jobb később, mint soha. Nagyon különleges a történeted. Nem csak a cselekmény miatt, hanem a fogalmazásod miatt is. Ugyanis vitt magával a történet.
Nagyon tetszik Noemi személyisége. Erős és elhivatott, ám néha belőle is előbújik bizonytalan oldala. Úgy érzem, hogy egy igazán izgalmas történet bontakozhat ki, ha már csak a közte és az apja közötti kapcsolatot vesszük alapul.
Kíváncsi vagyok rá, hogy hogyan fogják fogadni a társai, illetve, hogy hogyan fog boldogulni.
Nagyon várom a következő fejezetet! Remélem, nemsokára olvashatjuk!
Puszi,
Sofia Lopez
Drága Sofia!
TörlésSemmi gond, nálam jobban senki sem értheti ezt meg, hiszen én is mióta tartozom már a válaszadással. Nagyon örülök, hogy így gondolod, sokat jelentenek nekem a gondolataid.
Alapvetően próbálom Noemi személyiségét úgy kialakítani, hogy erős és elhivatott karaktere legyen, hiszen enélkül nehezen állná meg a helyét, ugyanakkor mégis egy nőről beszélünk, aki belül sebezhető és érzékeny. Igyekszem a jövőben izgalmakkal szolgálni minden téren, beleértve az apjával való kapcsolatot is.
Hamarosan kiderül, amint sikerül végre visszatérnem az íráshoz. Jelenleg viszont sajnos azt tudom csak mondani, hogy én is csak remélem, hogy minél előbb tudom hozni a részt!
Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem!
Puszillak,
Noemi